Merre induljak el?
Kezdetek
Emlékszem, amikor sok évvel ezelőtt elkezdtem keresni a választ erre a kérdésre. Nem mondhatom, hogy nem találtam válaszokat, sőt! A problémát az jelentette, hogy elvesztem az információáradatban, ami rám zúdult. A szabadidőm jelentős részét töltöttem azzal, hogy rengeteget olvastam a témában, megnéztem és kipróbáltam különböző étrendi ajánlásokat, előadásokat hallgattam. Így visszatekintve azt kell mondjam, hosszú volt az út, mire megtaláltam, amit meg kellett találnom. De megérte.
A jó választás
Az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy paleo, ketogén, vegán, kalóriaszegény, vércsoport diéta… vagy valami egészen más lehet-e a jó irány. Próbálkoztam néhánnyal és saját magamon kísérletezve eljutottam oda, ahol most vagyok. Ez pedig nem azt jelenti, hogy az én esetemben egyik vagy másik irányzat a jó. Sokkal inkább azt, hogy megtaláltam azt, ami hosszú távon az egészségemet szolgálja. Erre rengeteg szabadidőt és energiát áldoztam, mert az interneten keresztül ránk zúdított információáradat szelektálása, feldolgozása nem kis feladat volt. Ezek mellett a környezetem tapasztalataira is nyitott voltam, ami szintén sok időt követelt. Igyekeztem kipróbálni és a napi rutinomba beépíteni hasznosnak vélt dolgokat. Ezalatt is kitartóan olvastam és gyűjtöttem az információkat majd egyre jobban letisztult a kép.
Ahová jutottam
Amire ezt a hosszúra nyúlt időszakot szívesen lecseréltem volna: egyetlen hiteles hely, ahonnét mindazt a tudást, információt megkaphatom, ami egy hosszú távon fenntartható egészséges életformát támogat és amivel azonosulni is tudok. Ez ebben a formában nem sikerült, évekig tartó munka eredményeként azonban mára egy jól bevált, másoknak is sokat adó életformát alakítottam ki. A testsúly-kontroll mellett a kiegyensúlyozott, egészséges étrend is helyett kapott egy olyan életforma keretein belül, amihez a coaching eszközeivel kiváló támogató rendszert alakítottam ki, hogy segítsem azokat, akiknek nehéz a kezdés vagy a kudarcok utáni újrakezdés.
Az igazi nehézség
Azért bonyolult ez igazán, mert a feladat komplexitása néha megbénít bennünket. A túl sok adat és információ hátulütője, hogy fogalmunk sincs, hogyan kezdjünk hozzá. Úgy érezzük, nekünk ez túl nagy falat, és legfőképpen az a gondunk, hogy nem tudunk elég időt és energiát szánni erre a témára, hogy valóban eredményesek lehessünk.
Ami a legfontosabb
Vannak helyzetek, amikor mégis ennek a kérdésnek lesz prioritása az életünkben. Ezek azok a nemkívánt helyzetek, amikor belekényszerülünk a változtatás sürgető szükségességébe. Általában ez valamilyen betegséget jelent. Ilyenkor a „Hogyan kezdjünk hozzá?” kérdés létfontosságúvá válik. Nem mondom azt, hogy már késő, mert a legtöbb esetben nem az. Viszont nagyon fontosnak tartom tudatosítani, hogy a leghatékonyabban akkor tudjuk magunkat és szeretteinket támogatni az egészség útján, ha jóval előbb kezdjük el, nem, amikor baj van. Erről, vagyis a megelőzésről (prevencióról) egyre többet hallunk mostanában, és én hiszem, hogy nem véletlenül.
A következő részben az egészséges életmódhoz vezető út buktatóit fogjuk megvizsgálni. Ha érdekel a téma és a változás, ha törekszel a tudatosságra, tarts velem.
Legutóbbi hozzászólások